Jöjjünk föl a pincéből, mielőtt lenn ragadnánk. Eddig a felszínen, a borvidékeken borangoltunk, ideje már egy kis földi sétát is tennünk, hogy szilárd talaj legyen a lábunk alatt. Különben is: a legtöbb palack a kereskedelemben kel el. Ha ezen a piacon kóstolunk bele a sűrűjébe, azt érzékeljük, hogy a nagy hal megissza a kishalakat, ahogyan azt Marx Karcsi bácsi 150 évvel ezelőtt már megjegyezte. Persze a pre-kapitalista időkben még a hazai piacon is rend volt: a gazda termelt, a kereskedő felvásárolt, a fogyasztó ivott. A magyarországi bort poncichterek, hegyvidéki és hegyaljai gazdák készítették, a zsidó kereskedő réteg tudta világszínvonalon piacra juttatni és mindenki szívesen iszogatta. Mára történelmi okokból kevés maradt a gazda, kevés a felvásárló zsidóember és egyre kevesebb a hozzáértő cimbora, a kulturált józan borivó. Ez itt a fő baj, ha nem az, hogy a ritka jó magyar bor is túl van árazva. De nézzük, hol, mi, mennyi…

A nagyoknál elsőként az Auchan-ba fordultam be, hogy mindjárt kis is forduljak. A választék szegényes, mint egy alföldi kocsmában. Igazán nem válik a francia tulajdonú hipermarket dicsőségére. Nem tudom, hogy a mösziő direktőr látta-e már valaha személyesen, hogy a nagy francia borkulturális hagyomány égisze alatt milyen cefet cudar lőréket árulnak. De a nagyobb gond persze nem ez, hanem a minőségi borok foghíjas polcai. Oké: az Auchan is a vevőkből él, de ők megriadnak, amikor a szőlőfajtákra oktatja őket a multi, miközben felejtődik, hogy legalább Tokaj, Sopron, Eger és a Balaton ott tanyázik a világ bortérképén. Persze kis táblácskákról lehet okulnia a mackónadrágos bevásárlónak arról, hogy melyik palack, miféle sematikus ételhez bontható, csakhogy ez éppen a bor egyedi jellegét öli meg.

A tömeggyilkosság elől a Tesco-ba menekülök, de itt sem kérnék letelepedési engedélyt. A brit hipermarket nem a fajta kategorizálást követi, hanem a bortermőterületeket írja ki a polcai fölé. Mégis: a Tesco vizet prédikál, és bort iszik, áruházaiban teljes a káosz, a vevő nem képes eligazodni borvidékek vagy pincészetek alapján, mert a kitett palackok mindenféle rend nélkül sorakoznak. Nem tudom, hogy a miszter direktor látta-e már személyesen, hogy a nagy francia ellenfél borkulturális hagyománya hogyan silányítja az angolokat igénytelen sörvedelőkké, de ha ez a kép alakulna ki a világ valaha vezető nagyhatalmáról, hát nem mi, magyar borisszák tehetünk róla. A hiper-szuper e téren a frank Cora, borban a legfrankóbb, ám a Tesco-t mégis dicséri egyfajta brit neokolonializmus: bőven tartanak újvilági borokat. És bár a Tesco-ban semmi sincs a helyén, egy dolog csak a helyére kerül, mégpedig az igazság, -a gazság -, hogy Villány vezérletével ma itthon túlárazzák a magyar borokat. Pedig a technológiai borok világában sokkal tartalmasabbak, értékesebbek a külhoni tételek, mint a hazai kaszagépek. Vegyük a „Tesco gazadaságos” borokat: összehasonlítva például egy Concha y Toro-t Chiléből egy Ostoros Szélhegyivel mindjárt kiderül a különbség, pedig az csak 400 forint Dél-Amerika javára. Még siralmasabb a kép, ha egy boglári barik Cabernet Sauvignon-t vetünk össze az árban egyenrangú 6 (!) eurós Santiago-val. Ég és föld. Ahol a mennyek persze nem a magyar bornak nyílnak ki. Ilyenkor sírásra görbül a szám, hiszen évtizedek óta a magyar borért igyekszem, csakhogy éppen a Tesco-ban látni a honi exportból visszamaradt palackokból, hogy miféle selejttel vagyunk ott a világpiac legalsó polcain.

Pállfy István újságíró